Pénzkeresés othonról!

Pár hónap alatt (ha ügyes, pár hét alatt) akár havi több százezer forint is lehet a jövedelme. Megér egy próbát, ugye?

logo.jpg

„Azt mondják, az idő megváltoztatja a dolgokat. De az igazság az, hogy magadnak kell megváltoztatni őket.”  Abdy Wargek


Boros Henrietta  vagyok a Capicon Shop üzletépítő partnere. Családommal Szombathelyen élek.

Mint a köz alkalmazásában embert szemtelenül alacsony bérért.

Mivel nekem is vannak céljaim, amiket szeretnék elérni - ilyen a kényelmes élet, az utazás, hiszen annyi szép helyre elszeretnék jutni, de idetartozik még az is, hogy az áruházban ne csak a legszükségesebb dolgokat tudjam megvenni, hanem kedvemre válogathassak az ott lévő termékek között.

Önnek is vannak céljai?

Ne hagyja, ahogy én sem fogom,  hogy egész életében más mondja meg mit csináljon, és hogy a munkájáért mennyi pénzt kapjon, vegye kezébe saját sorsát, és döntsön Ön arról, hogy életét hogyan, milyen anyagi körülmények között akarja folytatni. Biztosítson magának és családjának  jó anyagi körülményeket, idősebb korára nyugodt, boldog  nyugdíjas éveket és teremtse meg most ennek a feltételeit.

Megbecsülik Önt?

Fizetnek Önnek annyit, amennyit megérdemelne?

Amennyiben nem, van Önnek  egy ajánlatom!

 

Amennyiben regisztrálni szeretne, kattintson az alábbi linkre

http://capicon-group.hu/regisztracio.php?ref= HU-10384

Ajánlói kódja: HU-10384

 

Otthoni munkát, távmunkát ajánlok Önnek, melyet végezhet

 eleinte mellékállásban,  majd később akár

  főállásban is.

Ez az otthoni munka ajánlható kismamáknak, munkanélkülieknek, testi fogyatékkal élőknek, és idősebb korúaknak is, vagyis mindenkinek, akinek van szabadideje, aki nehezen cipekedik és egy kis pénzkereset szükséges még ahhoz, hogy emberi módon élhessen.


Önnek szüksége van plusz jövedelemre?

Jó jönne havonta pár százezer forint passzív jövedelem? Eltudná költöteni, legalább is eleinte? Mit gondol lehet ennyit itt keresni? Ugye azt felelte: igen, igen, igen. Mert pontosan így van!

Hogy mi az a passzív jövedelem? Az egy olyan jövedelem, amit ma megkeres és később ha nyaral, akkor is, ha beteg ,akkor is, és ha nyugdíjba megy, akkor is kapja, tehát ma dolgozik és holnap is élvezi ennek gyümölcsét.

Ön nem ezt szeretné?

Ajánlója:

Boros Henrietta

Ajánlói kódja: HU-10384

e-mail:

boroshenrietta@indamail.hu

Tel:

06304106795

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 4
Heti: 10
Havi: 161
Össz.: 13 801

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Pénzkeresés othonról! - © 2008 - 2024 - webaruhaz-capicion.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »